Visk története-Czébely Lajos könyve alapján
Visk (1946-tól ukránul Viskove, 1992-től Viskovo) Kárpátalja huszti járásának magyar-ukrán-ruszin nagyközsége a mai Ukrajnában. A történelmi Magyarország Máramaros megyéjében az egykori öt koronaváros egyike volt. Huszttól délkeletre az ukrán-román határ térségében, a Tisza bal partján fekszik 25 km-re Huszttól és annak vasútállomásától.
A természeti szépségekkel gazdagon megáldott, a szeres település nyomait is őrző szabálytalan alaprajzú község nemcsak magyarság- és nyelvjárássziget, hanem földrajzilag is elkülönülő település. Határát északról és keletről a Tisza, délről és nyugatról Maramarost a romániai Szatmártól elválsztó, délkeleti csapású, a Keleti-Kárpátok vulkáni övéhez tartozó Avas hegység képezi. Részben ennek a földrajzi adottságnak köszönhető, hogy az itt már kiszélesedő máramarosi síkság Tisza által leválasztott, az Avas hegység felé enyhén emelkedő lapályát és az említett hegyvonulat északkeleti oldalát magába foglaló mintegy 13 831 hektárnyi viski határ a település fennállása óta méreteiben alig változott.
Az Avas hegységet harmadidőszaki vulkáni kőzetek alkotják. Andezitből, andezittufából és riolitból álló tömegét a határláncból lefutó vizek kimosásai szaggatják. Ez a hegyvonulat a Máramarosi-medencét északkeletről szegélyező Máramarosi-havasok homokhegyeitől jóval alacsonyabb, kevésbé tagolt, formáiban kiegyenlítettebb, finomabb vonulat átlagosan mintegy 253 méterre emelkedik ki a lapályból, s mivel hirtelen emelkedik ki, sokkal magasabbnak látszik. Keletkezésénél fogva nemcsak ásványi kincsekben, de ásványvíz-forrásokban is gazdag. A viski táj arculatát meghatározó fontosabb hegyek északnyugat-délkelet irányban a következők: Veléti-hegy (316 m), Saján-hegy (452 m), Rákos-hegy (330 m), Lapos-hegy (637 m), Hegyes-hegy (591 m), Törési-hegy (769 m), Szőlőhegy (372 m), Fekete-hegy vagy Viski-kő (917 m), Várhegy (594 m), Feneshát(342m).
A hegyek ásványkincseinek kitermelése már a középkoran elkezdődött, koronként változó hatásfokkal folytatódott és tart napjainkban is. Erről nemcsak a régi helynevek, de írásos feljegyzések is tanúskodnak. A sóbányászaton kívül ezüst és arany, ólom és kőszén kitermelése folyt, legeredményesebben a 19. sz. második felében működő bányatársaság idején. Az eddigi legnagyobb értékű kincsre azonban a szovjet korszak geológusai bukkantak, az igen nagy higanytartalmú cinnbaritra. 1968-ban elkezdték a kitermelést előkészítő munkálatokat, és 1971-től teljes erővel beindult a higany előállítása Kárpátalja első színesfém-kohászati özemében. Alig két évtized alatt mérhetetlen haszonnal és méretlen környezetszennyezéssel kimerítettéj a várhegyi és a sajáni ércforrást. A hegyek évszázadok óta biztosítják Visk és a környező települések lakóit építésre és egyéb célokra felhasználható kövel is. A különböző színű és minőségű kövek a Sütővölgy, a Sólyomkő, a Luci, a Cserephegy és a Kovácsvölgy bányáiból, a Fenesről és a Köszörű-völgyből kerülnek a felhasználókhoz. Mindez, de különösen a robbantásos kitermelés, az élő természet jelentős pusztításával jár.
A viskiek a 20- század 20-as éveiben még 22 ásványvíz(borkut)-forrást tartottak számon, amelyek közül a legnevezetesebb a várhegyi és a sajáni savanyúvizek voltak. Az előbbi a higanytermelés áldozata lett, az utóbbi fölött épült ki az országos jelentőségű Saján Szanatórium.
A határ termőtalaja keletkezésénél fogva és az emberi beavatkozás következtében sokféle. A Tisza egykori árterületének sávjában homokos és porondos (kavicsos) talaj váltakozik termékenyebb iszapos rétegekkel. A következő- a hegyek lábáig húzódó-, jóval szélesebb sáv talaja az egykori mezőt a 17. században még nagyobbrészt a hegyekről lehúzódó Bükk erdő és Fekete erdő borította. Kiirtásuk nyomán kertek, szántók, legelők és kaszálók születtek. Ugyanígy a községtől északnyugatra elterülő Alsó-mezőt uraló Mocsaras nevű tölgyerdő helyén is. A legelőket és a lápréteket kivéve a dolgos kezek termékennyé tették a viski határt elsősorban zab, árpa, búza, kukorica és burgonya számára. De a kevésbé kötött fövenyes helyeken len és kender termesztése folyt már a középkortól kezdődően egészen a 20. század első harmadáig. Kevesebb a fenyves, elsősorban luc- és jegenyefenyő, de sok a jávor, kőris, juhar és gyertyán is. A szovjethatalom idején felgyorsuló és napjainkban is tartó szüntelen irtásuk miatt az erdős területek egyre zsugorodnak. Ezt a folyamatot a kampányjellegű telepítésekkel eddig nem sikerült megállítani. A 19. sz. elejétől a hegyek alacsonyabb lejtőire, a lankákra és a völgyekbe gyümölcsösök települtek, s a század utolsó harmadára már intenzív, igen jól jövedelmező gyümölcstermesztés folyt.
A vidék éghajlata mérsékelten szárazföldi jellegű. A viszonylag közeli Atlanti-óceán enyhítő éghajlati folyamatait jelentősen befolyásolják a Kárpátok hegyei. Ebben az előhegyinek nevezett zónában a januári középhőmérséklet -4,-5°, a júliusi +17,+18°; az évi átlag csapadékmennyiség 800-1000mm, a növényvilág tenészideje 210-230 nap.
A viski határ a Tisza oldali vízgyűjtőjéhez tartozik, talajvize és felszíni vízhálózata igen gazdag. Számos hegyi forrásból eredő és csapadékot összegyűjtő patak fut le a lapályra. Így a községtől délkeletre eső hegyoldalakról a Marangos-, a Borkutvölgyi-, a Nagy- és Kistécsivölgyi-patakokból egyesülő, egykor malmot hajtó Zúgó-patak, amely a község közepe táján találkozik a Csörszi-, a Cigányvölgyi- és a Bányavölgyi-patakokkal, innen nevezik Visk-pataknak. A településtől délnyugatra elterülő hgyekből eredők közül pedig a Borkut-patak szeli át dél-észak irányban az Alsó-mezőt, tőle nyugatra a Nagy-Rákos-patak fogadja magába a Rákos-, Saján- és Mogyorós-patakot. Valamennyi vízfolyás a síkra érve délkelet-északnyugat irányba igazodik, követve a terep ez irányú lejtését, amelynek nagysága a határ délkeleti szélétől az északnyugatiig kb. 20 m (tengerszint feletti 200m-ről 180 m-re). A viskiek tudjűk, és a jó szemű látogató is azonnal észreveszi, hogy az előbbi ismertetés mederrajz csupán. Ez azzal magyarázható, hogy a szivjet rendszer második évtizedétől kezdődően a termőterület növelése érdekében 1608 ha-t csapoltak le, miközben 72 ha-n vezettek be önözéses rendszert. Ezzel lényegében megváltoztatták a határ vízrajzát. Előnye a vízelvezetésnek, hogy a belterület megszabadult az őszi és tavaszi kiöntésektől, hátránya pedig, hogy a csapadékszegény időkben nem jut embert, állatot és kertet üdítő víz a belterületnek az év nagyobb részében szeméttől éktelenkedő patakmedreibe, csak az őszi és tavaszi áradások takarítják ki azokat valamelyest. Megszűntek a határ természetes víztárolói: a vápák, gödrök, halaványok és banyák. Csupán a Rohadi dűlőben maradt meg egy rohamosan sekélyesedő természetes tó, a 90-es évekre az is kiszáradt. Az egykori Határőr Kolhoz létrehozott azonban egy mesterséges halastót a Villavölgy előtt, amely kedvelt kirándulóhely is egyben.
A községnek elegendő és jó ívóvize van. Csaknem valamennyi udvaron ásott- vagy pompakót található. Eltűnőben a gémeskutak, többnyire kerekes kutakkal találkozhatunk. Még közös, utcai kút is akad a Kisszer (Gorkij utca) magasabban fekső részén.
A viski hegyek lábainál, oldalain és völgyiben a 20. század első harmadára kialakuló kis ukrán települések napjainkra falvakká fejlődtek, s a közigazgatásilag Visk önkormányzatához tartozó Mogyorós, Saján, Rákos és Fenes (Jablonyivka) gyarapodó lakossága egyre nagyobb életteret igényel. A viski határ azonban nem nyújtható, sőt az 1998-as őszi és 2001-es tavaszi árvizek figyelmeztettek arra is, hogy ha nem épül komoly gátrendszer, a Tisza még nagyobb területeket oroz el a határtól.
A község közúton két irányból is jól megközelíthető: a Huszt-Técső útról délnyugatra térve a viski Vashídon át és a Huszt-Veléte-Visk útvonalon. Rendszeres, de az igényeket nem kielégítő gyakoriságú buszjárat köti össze Huszttal és a Saján-Ungvár járat által Kárpátalja többi városaival is. A Visk-Técső járatot, amely a két település magyaráságnak érintkezését is megkönnyítette, a 80-as évek végén megszüntették. Vasútvonal Visket nem érinti. A festői táji környezetben elterülő település további léte és fejlődése elképzelhetetlen a vidék természeti egyensúlyának legalább a lehetőségekhez mért visszaállítása és annak megőrzése nélkül. Kedvező természeti adottságait csak racionális gazdálkodással és az infrasrtuktúra fejlesztésével tudja kiaknázni.
Egyházi élet és iskola
A 16. század végének és a 17. század elejének ellenreformációja nem tudta befolyásolni az egyházi életet Visken, hiszen a lakosság túlnyomó többsége harcos protestáns volt. Ez nem jelentette azt azonban, hogy mindegyikük a kálvini irányzatot tartotta az egyedüli idvezítő hitformának. Peleskey a viski református egyház keletkezéséről írva ugyan nem említi, de több körülmény utal arra, hogy a 16. század máramarosi magyar lakosságát Szigettől Husztig az ERdélyből szétsugárzó szentháromságtagadás tana is, amely szerint a szent iratok csak egy isteni személyről, Atyáról szólnak, s így sem a Szentlélek, sem Jézus nem lehet veleegylényegű. Nyilván nem lehetett könnyű ezt a tant kitörölni a hívek fejéből, de a 17. század elején már nem találkozunk vele.
A város és az egyház ügyeit főbíróval az élén a városi tanácsintézte, amelynek létszámáról csak 1673-ból van adatunk, de bizonyára már a zsázad elején tizenkét tagú lehetett. Város-pecsétről 1550-ből van tudomásunk. Ez egy latin okmányon fordult elő sötétzöld viaszba nyomva, német körírással és balra lépegető szarvassal. Egy 1592-ben kelt iraton volt látható egy másik, amelynek kerületén belül már pajzs van, ennek közepén állt a szarvas, és felirata a következő volt: JÉZUS.VISK.VÁROSA.Az évszám kivehetetlen. A 19. század végén még őrizték a városházán az 1620-as évszámmal ellátott pecsétet, amelynek pajzsán jobbra törő szarvas volt, és a pajzs végi szalagona következő felirat:JÉZUS.VISK.VÁROSA. Évszázadokig őriztek ebből a korból egy megkopott bírói nádpálcát is. A lakosság által megválasztott bírót a lelkipásztor eskette fel, utána a parókián volt az áldomás, de ezt a szokást az egyházmegye esperese 1625-ben eltörölte. Az egyházi épületeket (templom, parókia, iskola) a tanácsnak kötelessége volt rendben tartani. 1627-ben ezt elmulasztotta, Sárossy ános lelkész ezt jelentette az esperesnek, akinek utasítására a tanács kifizetett 13 méter lent. Amikor viszont a tanító saját fizetésének fejében a papnak járó dézsmából 75 kalangya búzáját készült behordani a mezőről, a bíró eskette meg, hogy sem többet, sem kevesebbet nem hoz. Ha a tanács valamely ügyben nem tudott igazságot tenni, akkor az egyházmegyéhez folyamodott segítségért.
Az egyháztanács igen szigorúan őrködött a hívek erkölcse felett. Nemcsak a rendszeres templomlátogatást és úrvacsorázást követelték meg, de az erkölcsös magánéletet is. A kihágásokért büntetés járt.
Az egyházi-városi vezetőség egyre nagyobb gondot fordít az iskolára, felismeri, hogy az írni-olvasni tudás segíti a viskieket a Bibliában való jártasságban, de szorgalmazója a máramarosszigeti református főiskola építésének is, hiszen a viskieknek szükségük volt saját értelmiségre, és Sziget minden szempontból megfelelt a környék továbbtanulni vágyó ifjúsága számára. A máramarosszigeti református egyház már a 16. század elejétől tartott fenn főiskolát, az 1625-ben Visken tartott patriális szinóduson határozatot hoztak egy új iskola építésére:" Szigeti uraim most ez egyúttal a közönséges pénzből építsék meg a Scholát. Ezután pedig a nemesség a hajdusággal és a város népe a sóvágókkal együtt értsenek mind az építésben mind a fizetésben." Ez az írás az iskola fontossága mellett a városi polgárság, a nemesség és a sóvágók mellett a hajdúk jelenlétéről is tájékoztat bennünkett a koronavárosokban, főként Szigeten. Ebben az időben a viski iskolában még csak írást, olvasást, kevés számolást és vallástant oktattak, s ezeknek elsajátítását összekapcsolták a latin nyelvtan és szókincs tanításával a továbbtanulásra szándékozó tanulók részére.Ezt igényelte is a viski paraszti és háziiparos társadalom, amely erre az időre teljesen magyar nyelvűvé vált, és szokásaiban, mentalitásában ötvözte a magyar nemesi erényt, a virtust és a szászokra jellemző polgári szemléletet, amely büszke kétkezi munkájára és anyagi gyarapodására. A templomtól északra fekvő iskolaépületben a gyerekek munkára való igénybevétele miatt többnyire novembertől márciusig folyt a tanítás, és az is bizonyos, hogy még nagyon sokáig rendszertelen volt az iskolalátogatás, ahogyan az ország más iskoláiban is. Miután 1627-től a lelkész-tanítókat felváltották a kifejezetten tanítóságra alkalmazottrektorok, a tanítás is szervezettebben folyt. A rektorok általában papi pályára készülő diákok voltak, akik tanítóskodásuk után továbbtanulhattak vagy más jövedelmezőbb-papi, világi-állást vállalhattak. Ezek az "oskolamesterek" nemcsak a tanítás mindenesei voltak, hanem el kellett látniuk a kántori és a jegyzői feladatokat is. Aviski tanítót mindig az egyháztanács választotta, és csak a máramarosi egyházmegye esperesének engedélyével szolgálhatott, ,,ha tisztében jól forgolódott két esztendeig, hanem ha hív szolgálatait megkívánván az eklézsia, az esperes engedhet harmadik esztendőt is", de tovább nem taníthatott egy helyen.
Visk (1946-tól ukránul Viskove, 1992-től Viskovo) Kárpátalja huszti járásának magyar-ukrán-ruszin nagyközsége a mai Ukrajnában. A történelmi Magyarország Máramaros megyéjében az egykori öt koronaváros egyike volt. Huszttól délkeletre az ukrán-román határ térségében, a Tisza bal partján fekszik 25 km-re Huszttól és annak vasútállomásától.
A természeti szépségekkel gazdagon megáldott, a szeres település nyomait is őrző szabálytalan alaprajzú község nemcsak magyarság- és nyelvjárássziget, hanem földrajzilag is elkülönülő település. Határát északról és keletről a Tisza, délről és nyugatról Maramarost a romániai Szatmártól elválsztó, délkeleti csapású, a Keleti-Kárpátok vulkáni övéhez tartozó Avas hegység képezi. Részben ennek a földrajzi adottságnak köszönhető, hogy az itt már kiszélesedő máramarosi síkság Tisza által leválasztott, az Avas hegység felé enyhén emelkedő lapályát és az említett hegyvonulat északkeleti oldalát magába foglaló mintegy 13 831 hektárnyi viski határ a település fennállása óta méreteiben alig változott.
Az Avas hegységet harmadidőszaki vulkáni kőzetek alkotják. Andezitből, andezittufából és riolitból álló tömegét a határláncból lefutó vizek kimosásai szaggatják. Ez a hegyvonulat a Máramarosi-medencét északkeletről szegélyező Máramarosi-havasok homokhegyeitől jóval alacsonyabb, kevésbé tagolt, formáiban kiegyenlítettebb, finomabb vonulat átlagosan mintegy 253 méterre emelkedik ki a lapályból, s mivel hirtelen emelkedik ki, sokkal magasabbnak látszik. Keletkezésénél fogva nemcsak ásványi kincsekben, de ásványvíz-forrásokban is gazdag. A viski táj arculatát meghatározó fontosabb hegyek északnyugat-délkelet irányban a következők: Veléti-hegy (316 m), Saján-hegy (452 m), Rákos-hegy (330 m), Lapos-hegy (637 m), Hegyes-hegy (591 m), Törési-hegy (769 m), Szőlőhegy (372 m), Fekete-hegy vagy Viski-kő (917 m), Várhegy (594 m), Feneshát(342m).
A hegyek ásványkincseinek kitermelése már a középkoran elkezdődött, koronként változó hatásfokkal folytatódott és tart napjainkban is. Erről nemcsak a régi helynevek, de írásos feljegyzések is tanúskodnak. A sóbányászaton kívül ezüst és arany, ólom és kőszén kitermelése folyt, legeredményesebben a 19. sz. második felében működő bányatársaság idején. Az eddigi legnagyobb értékű kincsre azonban a szovjet korszak geológusai bukkantak, az igen nagy higanytartalmú cinnbaritra. 1968-ban elkezdték a kitermelést előkészítő munkálatokat, és 1971-től teljes erővel beindult a higany előállítása Kárpátalja első színesfém-kohászati özemében. Alig két évtized alatt mérhetetlen haszonnal és méretlen környezetszennyezéssel kimerítettéj a várhegyi és a sajáni ércforrást. A hegyek évszázadok óta biztosítják Visk és a környező települések lakóit építésre és egyéb célokra felhasználható kövel is. A különböző színű és minőségű kövek a Sütővölgy, a Sólyomkő, a Luci, a Cserephegy és a Kovácsvölgy bányáiból, a Fenesről és a Köszörű-völgyből kerülnek a felhasználókhoz. Mindez, de különösen a robbantásos kitermelés, az élő természet jelentős pusztításával jár.
A viskiek a 20- század 20-as éveiben még 22 ásványvíz(borkut)-forrást tartottak számon, amelyek közül a legnevezetesebb a várhegyi és a sajáni savanyúvizek voltak. Az előbbi a higanytermelés áldozata lett, az utóbbi fölött épült ki az országos jelentőségű Saján Szanatórium.
A határ termőtalaja keletkezésénél fogva és az emberi beavatkozás következtében sokféle. A Tisza egykori árterületének sávjában homokos és porondos (kavicsos) talaj váltakozik termékenyebb iszapos rétegekkel. A következő- a hegyek lábáig húzódó-, jóval szélesebb sáv talaja az egykori mezőt a 17. században még nagyobbrészt a hegyekről lehúzódó Bükk erdő és Fekete erdő borította. Kiirtásuk nyomán kertek, szántók, legelők és kaszálók születtek. Ugyanígy a községtől északnyugatra elterülő Alsó-mezőt uraló Mocsaras nevű tölgyerdő helyén is. A legelőket és a lápréteket kivéve a dolgos kezek termékennyé tették a viski határt elsősorban zab, árpa, búza, kukorica és burgonya számára. De a kevésbé kötött fövenyes helyeken len és kender termesztése folyt már a középkortól kezdődően egészen a 20. század első harmadáig. Kevesebb a fenyves, elsősorban luc- és jegenyefenyő, de sok a jávor, kőris, juhar és gyertyán is. A szovjethatalom idején felgyorsuló és napjainkban is tartó szüntelen irtásuk miatt az erdős területek egyre zsugorodnak. Ezt a folyamatot a kampányjellegű telepítésekkel eddig nem sikerült megállítani. A 19. sz. elejétől a hegyek alacsonyabb lejtőire, a lankákra és a völgyekbe gyümölcsösök települtek, s a század utolsó harmadára már intenzív, igen jól jövedelmező gyümölcstermesztés folyt.
A vidék éghajlata mérsékelten szárazföldi jellegű. A viszonylag közeli Atlanti-óceán enyhítő éghajlati folyamatait jelentősen befolyásolják a Kárpátok hegyei. Ebben az előhegyinek nevezett zónában a januári középhőmérséklet -4,-5°, a júliusi +17,+18°; az évi átlag csapadékmennyiség 800-1000mm, a növényvilág tenészideje 210-230 nap.
A viski határ a Tisza oldali vízgyűjtőjéhez tartozik, talajvize és felszíni vízhálózata igen gazdag. Számos hegyi forrásból eredő és csapadékot összegyűjtő patak fut le a lapályra. Így a községtől délkeletre eső hegyoldalakról a Marangos-, a Borkutvölgyi-, a Nagy- és Kistécsivölgyi-patakokból egyesülő, egykor malmot hajtó Zúgó-patak, amely a község közepe táján találkozik a Csörszi-, a Cigányvölgyi- és a Bányavölgyi-patakokkal, innen nevezik Visk-pataknak. A településtől délnyugatra elterülő hgyekből eredők közül pedig a Borkut-patak szeli át dél-észak irányban az Alsó-mezőt, tőle nyugatra a Nagy-Rákos-patak fogadja magába a Rákos-, Saján- és Mogyorós-patakot. Valamennyi vízfolyás a síkra érve délkelet-északnyugat irányba igazodik, követve a terep ez irányú lejtését, amelynek nagysága a határ délkeleti szélétől az északnyugatiig kb. 20 m (tengerszint feletti 200m-ről 180 m-re). A viskiek tudjűk, és a jó szemű látogató is azonnal észreveszi, hogy az előbbi ismertetés mederrajz csupán. Ez azzal magyarázható, hogy a szivjet rendszer második évtizedétől kezdődően a termőterület növelése érdekében 1608 ha-t csapoltak le, miközben 72 ha-n vezettek be önözéses rendszert. Ezzel lényegében megváltoztatták a határ vízrajzát. Előnye a vízelvezetésnek, hogy a belterület megszabadult az őszi és tavaszi kiöntésektől, hátránya pedig, hogy a csapadékszegény időkben nem jut embert, állatot és kertet üdítő víz a belterületnek az év nagyobb részében szeméttől éktelenkedő patakmedreibe, csak az őszi és tavaszi áradások takarítják ki azokat valamelyest. Megszűntek a határ természetes víztárolói: a vápák, gödrök, halaványok és banyák. Csupán a Rohadi dűlőben maradt meg egy rohamosan sekélyesedő természetes tó, a 90-es évekre az is kiszáradt. Az egykori Határőr Kolhoz létrehozott azonban egy mesterséges halastót a Villavölgy előtt, amely kedvelt kirándulóhely is egyben.
A községnek elegendő és jó ívóvize van. Csaknem valamennyi udvaron ásott- vagy pompakót található. Eltűnőben a gémeskutak, többnyire kerekes kutakkal találkozhatunk. Még közös, utcai kút is akad a Kisszer (Gorkij utca) magasabban fekső részén.
A viski hegyek lábainál, oldalain és völgyiben a 20. század első harmadára kialakuló kis ukrán települések napjainkra falvakká fejlődtek, s a közigazgatásilag Visk önkormányzatához tartozó Mogyorós, Saján, Rákos és Fenes (Jablonyivka) gyarapodó lakossága egyre nagyobb életteret igényel. A viski határ azonban nem nyújtható, sőt az 1998-as őszi és 2001-es tavaszi árvizek figyelmeztettek arra is, hogy ha nem épül komoly gátrendszer, a Tisza még nagyobb területeket oroz el a határtól.
A község közúton két irányból is jól megközelíthető: a Huszt-Técső útról délnyugatra térve a viski Vashídon át és a Huszt-Veléte-Visk útvonalon. Rendszeres, de az igényeket nem kielégítő gyakoriságú buszjárat köti össze Huszttal és a Saján-Ungvár járat által Kárpátalja többi városaival is. A Visk-Técső járatot, amely a két település magyaráságnak érintkezését is megkönnyítette, a 80-as évek végén megszüntették. Vasútvonal Visket nem érinti. A festői táji környezetben elterülő település további léte és fejlődése elképzelhetetlen a vidék természeti egyensúlyának legalább a lehetőségekhez mért visszaállítása és annak megőrzése nélkül. Kedvező természeti adottságait csak racionális gazdálkodással és az infrasrtuktúra fejlesztésével tudja kiaknázni.
Egyházi élet és iskola
A 16. század végének és a 17. század elejének ellenreformációja nem tudta befolyásolni az egyházi életet Visken, hiszen a lakosság túlnyomó többsége harcos protestáns volt. Ez nem jelentette azt azonban, hogy mindegyikük a kálvini irányzatot tartotta az egyedüli idvezítő hitformának. Peleskey a viski református egyház keletkezéséről írva ugyan nem említi, de több körülmény utal arra, hogy a 16. század máramarosi magyar lakosságát Szigettől Husztig az ERdélyből szétsugárzó szentháromságtagadás tana is, amely szerint a szent iratok csak egy isteni személyről, Atyáról szólnak, s így sem a Szentlélek, sem Jézus nem lehet veleegylényegű. Nyilván nem lehetett könnyű ezt a tant kitörölni a hívek fejéből, de a 17. század elején már nem találkozunk vele.
A város és az egyház ügyeit főbíróval az élén a városi tanácsintézte, amelynek létszámáról csak 1673-ból van adatunk, de bizonyára már a zsázad elején tizenkét tagú lehetett. Város-pecsétről 1550-ből van tudomásunk. Ez egy latin okmányon fordult elő sötétzöld viaszba nyomva, német körírással és balra lépegető szarvassal. Egy 1592-ben kelt iraton volt látható egy másik, amelynek kerületén belül már pajzs van, ennek közepén állt a szarvas, és felirata a következő volt: JÉZUS.VISK.VÁROSA.Az évszám kivehetetlen. A 19. század végén még őrizték a városházán az 1620-as évszámmal ellátott pecsétet, amelynek pajzsán jobbra törő szarvas volt, és a pajzs végi szalagona következő felirat:JÉZUS.VISK.VÁROSA. Évszázadokig őriztek ebből a korból egy megkopott bírói nádpálcát is. A lakosság által megválasztott bírót a lelkipásztor eskette fel, utána a parókián volt az áldomás, de ezt a szokást az egyházmegye esperese 1625-ben eltörölte. Az egyházi épületeket (templom, parókia, iskola) a tanácsnak kötelessége volt rendben tartani. 1627-ben ezt elmulasztotta, Sárossy ános lelkész ezt jelentette az esperesnek, akinek utasítására a tanács kifizetett 13 méter lent. Amikor viszont a tanító saját fizetésének fejében a papnak járó dézsmából 75 kalangya búzáját készült behordani a mezőről, a bíró eskette meg, hogy sem többet, sem kevesebbet nem hoz. Ha a tanács valamely ügyben nem tudott igazságot tenni, akkor az egyházmegyéhez folyamodott segítségért.
Az egyháztanács igen szigorúan őrködött a hívek erkölcse felett. Nemcsak a rendszeres templomlátogatást és úrvacsorázást követelték meg, de az erkölcsös magánéletet is. A kihágásokért büntetés járt.
Az egyházi-városi vezetőség egyre nagyobb gondot fordít az iskolára, felismeri, hogy az írni-olvasni tudás segíti a viskieket a Bibliában való jártasságban, de szorgalmazója a máramarosszigeti református főiskola építésének is, hiszen a viskieknek szükségük volt saját értelmiségre, és Sziget minden szempontból megfelelt a környék továbbtanulni vágyó ifjúsága számára. A máramarosszigeti református egyház már a 16. század elejétől tartott fenn főiskolát, az 1625-ben Visken tartott patriális szinóduson határozatot hoztak egy új iskola építésére:" Szigeti uraim most ez egyúttal a közönséges pénzből építsék meg a Scholát. Ezután pedig a nemesség a hajdusággal és a város népe a sóvágókkal együtt értsenek mind az építésben mind a fizetésben." Ez az írás az iskola fontossága mellett a városi polgárság, a nemesség és a sóvágók mellett a hajdúk jelenlétéről is tájékoztat bennünkett a koronavárosokban, főként Szigeten. Ebben az időben a viski iskolában még csak írást, olvasást, kevés számolást és vallástant oktattak, s ezeknek elsajátítását összekapcsolták a latin nyelvtan és szókincs tanításával a továbbtanulásra szándékozó tanulók részére.Ezt igényelte is a viski paraszti és háziiparos társadalom, amely erre az időre teljesen magyar nyelvűvé vált, és szokásaiban, mentalitásában ötvözte a magyar nemesi erényt, a virtust és a szászokra jellemző polgári szemléletet, amely büszke kétkezi munkájára és anyagi gyarapodására. A templomtól északra fekvő iskolaépületben a gyerekek munkára való igénybevétele miatt többnyire novembertől márciusig folyt a tanítás, és az is bizonyos, hogy még nagyon sokáig rendszertelen volt az iskolalátogatás, ahogyan az ország más iskoláiban is. Miután 1627-től a lelkész-tanítókat felváltották a kifejezetten tanítóságra alkalmazottrektorok, a tanítás is szervezettebben folyt. A rektorok általában papi pályára készülő diákok voltak, akik tanítóskodásuk után továbbtanulhattak vagy más jövedelmezőbb-papi, világi-állást vállalhattak. Ezek az "oskolamesterek" nemcsak a tanítás mindenesei voltak, hanem el kellett látniuk a kántori és a jegyzői feladatokat is. Aviski tanítót mindig az egyháztanács választotta, és csak a máramarosi egyházmegye esperesének engedélyével szolgálhatott, ,,ha tisztében jól forgolódott két esztendeig, hanem ha hív szolgálatait megkívánván az eklézsia, az esperes engedhet harmadik esztendőt is", de tovább nem taníthatott egy helyen.
